Saturday 6 February 2010
.JPG)
útvesztős ömlengés még egyszer
Az út-vesztő számomra azt az élethelyzetet jelenti, amiben vagyok, annak minden szintjét, rétegét. Olyan, mintha az ember a saját élete középpontjában állna és körülötte a lehetőségek, mint ajtók, ablakok, vagy sínek, pályák elágazási pontjai lennének és rajta áll, hogy melyik úton indul el. Én mint áramlás-hívő a lehetőségekben hiszek, és nem szeretek választani a lehetőségek közül, hanem várok, ráhangolódom és próbálom megérezni, hogy merre nyílik és merre csukódik a tér vagy egy ajtó, ablak, amerre zsákutcák vannak, vagy falakba ütközöm, arra nem érdemes menni, de honnan tudom vagy érezzem meg, hogy mikor merre nyílik a tér?, ráadásul úgy képzelem, mintha ezekhez külön életek vagy személyiségek, jövők és perspektívák tartoznának és én ugrálnék ezek között a vágányok között, meghalva-megszületve újként egy másik élet lehetőségébe, és a legritkább esetben válik mindez integrálttá, folyamattá.
tehát ezek olyan, mintha sínek vagy korongok lennének, amik között ugrálni vagyok kénytelen, néha az egyik világít, mert arra kell mennem, néha hirtelen a másik fénylik föl és én a középpontjában, ahogyan te mondtad termináljában vagyok az egésznek, mert minden szál hozzám fut be és tőlem ágazik szét.
a párhuzamos világok elmélete szerint ugye minden másodpercben döntünk és ez elindít egy utat, egy jövőt, egy perspektívát, egy világ nyílik és az összes többi becsukódik.
szívesebben élek egyszerre több életet, mintha egy pálya, élet, kapcsolat, szerep, életút mellett elköteleződnék, ami bekorlátoz.
emiatt viszont állok az elosztó közepén és nem mozdulok. Mennék, de mivel nem tudom, merre ezért maradok. Nyilván saját magamat blokkolom és a külvilágba vetítem ezt az akadályozottságot. Mert kibújni a körből és megmutatkozni bátorság, kihívás, ezért az én-építés inkább legbelül folyik.
Élettér. Egy szent kört vetek fel pl. liszttel és spirálban saját magam körül forgok, reagálok a körülöttem nyíló-csukódó, felfénylő vagy kialvó fényekre, elindulok és mégsem, elindulok a másik irányba. A spirál előre és visszaforog. Statikus és dinamikus egyszerre.
Ez nemcsak az életépítés területén, de személyiségek szintjén is para, mert minden irány életet, jövőt, személyiséget is meghatároz, ezeket a külső szerepeket egyenként felveszem és leteszem és visszatérek az ‘alapszemélyiség’-hez
Szerelmi szempontból pedig a kapcsolatok között vagyok ugyanígy és maradok egy dinamikus de kimozdíthatatlan állapotában a menyasszonynak, aki visszautasít minden házassági alkut, mert nem szeret elköteleződni, de mégis folyamatosan várja azt, akivel a kör középpontjában játszhatná ezt az egészet. A várakozás dinamikussága a menyasszonyé.
Nekem az út-vesztő most nagyon személyesen valami ilyesmit jelent.
Az hogy technikailag hogyan szeretném nyilván más kérdés és egy következő szint a munkában.
Jó lenne képileg megfogalmazni és átélni ezt a helyzetet, mert talán közelebb jutnék a megoldáshoz.
Akkor lenne igazán sikeres a performansz ha a végén, talán órák vagy napok múlva sikerülne kitörnöm egy irányba, egy valakiként.
Szóval az érdekel, hogy hogyan lehetne megjeleníteni a körém kivetülő szerepeket, amiket néha felveszek és leteszek, mint arcokat. ilyen az anya-szerep, a nő, a kislány, az Árik Zsófi meg a többiek.
Ezeknek van köze nyilván a belőlük nyíló utakhoz és életekhez.
a nehéz mindennek az eredőjében állni.
Nem tudom még hogy ezek a rétegek mik:. korongok és világok, melyekbe kilépek a körből és mintha egy virág szirmai lennének a kör körül vagy egy diagram a földön felrajzolva. ugrálok a világok és szerepek között, mindig visszatalálva középre, vagy ezek körém vagy rám vetített világok – esetleg mindkettő.
vagy ezek kötelek, amik engem erre vagy arra húznak a kapcsolatok szintjén.
Mert ebben is hiszek, hogy valami hálózatba szövött kis egységek vagyunk, és ebben a mátrixban vagy nexusban (a szerveződéselméletben és folyamatfilozófiában ezzel foglalkozom) ennek eleven részei vagyunk, kapcsolatban vagyunk mindennel, a háló legkisebb rezdülése elindít bennünk valamit és viszont
Ez a háló a kapcsolatrendszereinket mutatja, hogy hatunk a környezetünkben lévő csoportok életére és viszont.
Ezek a kötelek egyúttal életek, jövőképek is, amik húznak egy irányba. ezek összeszövött egysége pedig én vagyok
Mindegyik ilyen fonalegység, a hálónak kül. csücskeiben egyúttal ezek a szerepek vagy maszkok vannak, amikben ezek a szerepek kiteljesedhetnének vagy fordítva az a személyiség-szerep ezen az úton elindulva a hálózatnak ezt a részét teljesíti – azt hiszem inkább ez utóbbi stimmel. tehát hogy van a szerep, egy arc vagy maszk és az ilyen szerep ezen az úton elindulva ehhez a világhoz ér, ebben teljesedik ki.
A probléma csak az hogy én az egésznek a közepén állok azaz párhuzamosan akarom és vagyok kénytelen megélni a szerepeket a szertefutó és egymásnak ellentmondó útvonalakat. és ugye ha az egyikben vagyok, nem vagyok a másikban.
Tehát vagy ugrálok a világok között és cserélgetem a szerepeket, mintha egy diagramban sétálnék a virág középpontja és a szirmai között
Vagy mindez eredőjeként középen transzformátorként működöm. Mintha rám lennének kötve diódák, mint EEG-n, vagy CT-n és a hálózat többi része a szirmok tőlem kapnák az energiát, a gyerekek, vagy a szerelmi kapcsolatok, vagy a világbeli munkák az energiámat szívják le, használnak, nyilván fel is töltenek, de a többszörösét követelik.
A családon belül a konfliktusok rajtam vezetődnek le mint villámhárítón, tehát, igazából még rajtam is fut minden keresztül érzelmileg, informatikailag.
Olyan, mint egy ipartelep vagy az idegrendszer felnagyítva axonokkal, neuronokkal. Így képzelem, ( egy kicsit, mint a pszichotechnikumban)
Jó lenne ezt képileg megtalálni és át is élni, mert talán közelebb vinne a megoldáshoz, vagy játék közben ízlelgethetném a lehetőségeket. Minden világ és szerep annyira másmilyen érzés.
Talán akkor lenne sikeres a performance számomra ha a végén sikerülne kitörnöm, választanom valamelyik irányba, valamelyik szerepet, ént és jövő-perspektívát. de az is lehet hogy a megoldás ez a mászkálás az ének és életek között..most inkább ezt érzem igaznak.
Ilyesmi. A védőkört meg a két irányba spirált mondtam, a dinamikus és statikus várakozást, a hezitálást a lehetőségek és ének, életek között.
Azt hogy mindez lehet hogy vetítve van, mármint a világok és szerepek rám vagy körém
az arcok lehetnek maszkok és jó lenne ezt a virágot megcsinálni a térben, a kör középpontjával és a szirmokkal, az azokra vetített világokkal. minden szirom előtt másik maszkot veszek föl és másként viselkedem. ezek a világok konkrétak lennének, nyilván csak úgy lenne értelme, tehát pl. ez az anya a gyerekeivel, a másik a szerető világa, a harmadik a kis karrierista, a negyedik az Árik Zsófi, a negyedik lehetne a bolond lány vagy a kislány, a hülyegyerek a családban. legalább öt sziromvilág és karakter, maszk kellene.
Olyan jó lenne, ha kötelekkel vagy vetített hálózattal még az Ariadné jelleg is bejönne a mítoszból, valami ilyen piros fonál kellene nekem, hogy kitaláljak önmagamból a helyes irányba.
de mi a helyes?, minden relatív és ráadásul párhuzamos…
na befejezem
most már majdnem mindent tudsz rólam, paraszinten.
eddig körökben gondolkoztam. a kör közepe a virág középpontja, ez felülről világított szpot, egy fénykör. viszont a szirmok vagy szintén körök, ekkor meg kellene oldani 5 plussz fényt felülről
vagy sávok, mintha a nap sugarai lennének.
először szerettem volna öt féle vetített világot a szirmokra, de ez bonyolult lenne szerintem öt projektor kicsit luxusnak tűnik a fejem köré, meg perspektivikusan nem is lehetne látni szerintem a lábam alá vetített világokat.
úgyhogy az öt világ öt szín lenne, színes diafóliával, diavetítővel meg tudnánk oldani, ez viszont sávot vagy max háromszöget csinál
ezután elkezdtem gondolkodni a szent geometrián, meg azon, hogy nem mindegy hogy pentagrammát rak ki az ember vagy pl egy Dávid-csillagot.
a kör középpontja biztos, a világok körülötte többféle mintázatban is megjelenhetnek.
ma ezeken gondolkodtam.
meg azon hogy nem biztos, hogy konkrét maszkokat használnék (persze azt is lehetne)
de az is lehetne hogy mindegyik olyan lenne mint egy pantomimes mimika. ezeket az arckifejezéseket úgy lehetne felvenni és megtartani, illetve egy a szerephez megfelelő mozgássort felvenni az adott világok útjain, mintha kívülről rám ragadna és utána velem lenne, nem tudnám levenni és eggyé válnék vele. tehát a világokhoz különböző viselkedés és meghatározott mozgás tartozna, ami az egyes karaktereket elkülönítené.
középre érve pedig az alapszemélyiségben lehullik rólam minden ál.arckifejezés és felvett mozgás, póz.
ha használnék vetítést akkor az a hálózat lenne ami olyan lenne, mint egy méhkas vagy pókháló vagy axonok és dendritek az idegrendszerben. ez viszont az egész sziromtérben látszana. a világok az idegvégződések csúcsai.különböző színekben.
na. a kötelekkel vagyok bajban. annak örülnék ha a fejemre applikálnék egy EEG vagy CT-méréshez hasonló műszert, azaz kilógnának a fejemből zsinórok egy átlátszó félmaszkból vagy mi, ezek az idegvégződések aztán kapcsolatban volnának a kötelekkel vagy kábelekkel az idegvégződések szirmain.
lehetne a szívemre, a hasamra is erősíteni ilyeneket. ezt én mozgásterápiában figyelem energiaáramlások szintjén. ezek a láthatatlan érzelemből szőtt fonalak kötnek össze bennünket, ezen keresztül érezzük egymást és a rendszert. olyan szép lenne ezt megjeleníteni, kábelekkel, vetítéssel, azt hogy minden összefügg mindennel, etc..etc.. és hogy érzékeny egyensúly van.
csak azt nem tudom, hogy hova rögzítsem ezeket a huzalokat. a világok sarkaira,vagy hogyan képzeljem el. mivel nem számolok öt másik játékossal aki a világokon keresztül velem tart kapcsolatot. ha egyedül szeretném megoldani, akkor ezeket rögzíteni kell, de szeretnék dinamikát vinni bele ugyanakkor. olyan mintha a köteleken keresztül húznának, feszítenének vagy én szeretnék valakit, valamit magamhoz kötni. tehát ‘dinamikus’ kötelek kellenének valahogyan rögzítve. ezért sem mindegy hogy milyen a szirmok formája és hogyan rajzolja ki a fény
a kapcsolódást a kötelek biztosítják azt hiszem., viszont ezt a szintjét technikailag még nem látom pontosan az ügynek.
táncterápiás csoporton is dolgoztam a témával egy kicsit, annyi tanulság volt, hogy koncentráljak a centrum és a perifériák, szirmok viszonyára, és hogy próbáljak mindent integrálni középre. tehát nemcsak az számít, hogy mi pulzál kifelé ebből a napból, hanem az is hogy a sugarak hogyan vonatkoznak a középpontra, mert azok kivetülései.
mindegyik sziromvilág egy tükör, egy mozdulat, és ezek együtt alkotják az egészet. igazából mindegyikkel azonosítani kellene magam illetve úgy kellene középső önmagamból kilépni, hogy hordozom az összes tükör lehetőségét.
maradnak a színes szirmok-sávok, a középső szpot meg a fonalak rám rögzítettsége. illetve mindezek viszonya
na továbblépés.
legyen tervrajz: 1.15 m a közepe, 1.4 méter a szirmai, tehát kb. 4 m szer 4 m lesz az egész
kapok fekete anyagot julikától
fehér anyagot kimosni, beszegni, összevarrni virággá, hogy így elnyelje, meg jól adja vissza a színes fényt.
az öt szín dia megvan, de a diavetítő hibádzik még - lehet hogy másként kell a színes fényt megoldani
arra gondoltam, hogy lehetne színes vizet fekszívni a csövekbe!
gömböket kasírozni, selyempapírral, sütőpapírral vagy gézzel.
ezekBEN lesznek rögzítve a fények és ezek lesznek a szirmok túlsó sarkainál szimbolizálva a világok lakóit, pl. Peti nagy kék gömb, Macsi kisebb piros, lányok még kisebb ikerkicsik, a munkák kockák..
ezek vannak a szirmok végeinél és ezekben van rögzítve a fény, akár egy diavetítő.. vagy valami led, kínai.
színes lámpát megoldani
gézt venni 28-án, gömböket seccperc bekasírozni, levenni, két felé szedni, beletenni a fényt: 1 nap
amilyen színű a gömb fénye olyan színű festék legyen felszívav abba a csőbe ami abba csatlakozik
megoldani a gömbökbe a csövek csatlakozását.
megoldani a ruhába a csövek csatlakozását, levehetősen, stabilan.
ha benne lesz a fény a gömbökben remélem nem fognak elmozdulni a mozgásommal.
ha marad a diavítető fény-sáv, akkor szórok lisztet vagy hintőport, vagy permetezni kellene, hogy jobban látszon feljebb térben is a színes fény.
tervrajzot megrajzolni, befotózni és feltölteni a blogra holnap napközben!!
www.ariadnae.wordpress.com
www.harmadikhang.freeblog.hu
még annyi hogy egy piros neccjelmezt találtam ki de úgy tűnik hogy megyek át a flow-s fehérbe és űrös védőruha feelingbe, ami nem baj, mert a kék filmhez jó lesz
a kék film febr.26-os crosstalkos leadása a flow és az útvesztőből összevágott kisfilm lesz az első fúziós film, ami jó..
ehhez akarok még gömböket meg fehéréket megcsinálni..
most úgy néz ki, hogy a gömböket megemeljük..
tehát ezek olyan, mintha sínek vagy korongok lennének, amik között ugrálni vagyok kénytelen, néha az egyik világít, mert arra kell mennem, néha hirtelen a másik fénylik föl és én a középpontjában, ahogyan te mondtad termináljában vagyok az egésznek, mert minden szál hozzám fut be és tőlem ágazik szét.
a párhuzamos világok elmélete szerint ugye minden másodpercben döntünk és ez elindít egy utat, egy jövőt, egy perspektívát, egy világ nyílik és az összes többi becsukódik.
szívesebben élek egyszerre több életet, mintha egy pálya, élet, kapcsolat, szerep, életút mellett elköteleződnék, ami bekorlátoz.
emiatt viszont állok az elosztó közepén és nem mozdulok. Mennék, de mivel nem tudom, merre ezért maradok. Nyilván saját magamat blokkolom és a külvilágba vetítem ezt az akadályozottságot. Mert kibújni a körből és megmutatkozni bátorság, kihívás, ezért az én-építés inkább legbelül folyik.
Élettér. Egy szent kört vetek fel pl. liszttel és spirálban saját magam körül forgok, reagálok a körülöttem nyíló-csukódó, felfénylő vagy kialvó fényekre, elindulok és mégsem, elindulok a másik irányba. A spirál előre és visszaforog. Statikus és dinamikus egyszerre.
Ez nemcsak az életépítés területén, de személyiségek szintjén is para, mert minden irány életet, jövőt, személyiséget is meghatároz, ezeket a külső szerepeket egyenként felveszem és leteszem és visszatérek az ‘alapszemélyiség’-hez
Szerelmi szempontból pedig a kapcsolatok között vagyok ugyanígy és maradok egy dinamikus de kimozdíthatatlan állapotában a menyasszonynak, aki visszautasít minden házassági alkut, mert nem szeret elköteleződni, de mégis folyamatosan várja azt, akivel a kör középpontjában játszhatná ezt az egészet. A várakozás dinamikussága a menyasszonyé.
Nekem az út-vesztő most nagyon személyesen valami ilyesmit jelent.
Az hogy technikailag hogyan szeretném nyilván más kérdés és egy következő szint a munkában.
Jó lenne képileg megfogalmazni és átélni ezt a helyzetet, mert talán közelebb jutnék a megoldáshoz.
Akkor lenne igazán sikeres a performansz ha a végén, talán órák vagy napok múlva sikerülne kitörnöm egy irányba, egy valakiként.
Szóval az érdekel, hogy hogyan lehetne megjeleníteni a körém kivetülő szerepeket, amiket néha felveszek és leteszek, mint arcokat. ilyen az anya-szerep, a nő, a kislány, az Árik Zsófi meg a többiek.
Ezeknek van köze nyilván a belőlük nyíló utakhoz és életekhez.
a nehéz mindennek az eredőjében állni.
Nem tudom még hogy ezek a rétegek mik:. korongok és világok, melyekbe kilépek a körből és mintha egy virág szirmai lennének a kör körül vagy egy diagram a földön felrajzolva. ugrálok a világok és szerepek között, mindig visszatalálva középre, vagy ezek körém vagy rám vetített világok – esetleg mindkettő.
vagy ezek kötelek, amik engem erre vagy arra húznak a kapcsolatok szintjén.
Mert ebben is hiszek, hogy valami hálózatba szövött kis egységek vagyunk, és ebben a mátrixban vagy nexusban (a szerveződéselméletben és folyamatfilozófiában ezzel foglalkozom) ennek eleven részei vagyunk, kapcsolatban vagyunk mindennel, a háló legkisebb rezdülése elindít bennünk valamit és viszont
Ez a háló a kapcsolatrendszereinket mutatja, hogy hatunk a környezetünkben lévő csoportok életére és viszont.
Ezek a kötelek egyúttal életek, jövőképek is, amik húznak egy irányba. ezek összeszövött egysége pedig én vagyok
Mindegyik ilyen fonalegység, a hálónak kül. csücskeiben egyúttal ezek a szerepek vagy maszkok vannak, amikben ezek a szerepek kiteljesedhetnének vagy fordítva az a személyiség-szerep ezen az úton elindulva a hálózatnak ezt a részét teljesíti – azt hiszem inkább ez utóbbi stimmel. tehát hogy van a szerep, egy arc vagy maszk és az ilyen szerep ezen az úton elindulva ehhez a világhoz ér, ebben teljesedik ki.
A probléma csak az hogy én az egésznek a közepén állok azaz párhuzamosan akarom és vagyok kénytelen megélni a szerepeket a szertefutó és egymásnak ellentmondó útvonalakat. és ugye ha az egyikben vagyok, nem vagyok a másikban.
Tehát vagy ugrálok a világok között és cserélgetem a szerepeket, mintha egy diagramban sétálnék a virág középpontja és a szirmai között
Vagy mindez eredőjeként középen transzformátorként működöm. Mintha rám lennének kötve diódák, mint EEG-n, vagy CT-n és a hálózat többi része a szirmok tőlem kapnák az energiát, a gyerekek, vagy a szerelmi kapcsolatok, vagy a világbeli munkák az energiámat szívják le, használnak, nyilván fel is töltenek, de a többszörösét követelik.
A családon belül a konfliktusok rajtam vezetődnek le mint villámhárítón, tehát, igazából még rajtam is fut minden keresztül érzelmileg, informatikailag.
Olyan, mint egy ipartelep vagy az idegrendszer felnagyítva axonokkal, neuronokkal. Így képzelem, ( egy kicsit, mint a pszichotechnikumban)
Jó lenne ezt képileg megtalálni és át is élni, mert talán közelebb vinne a megoldáshoz, vagy játék közben ízlelgethetném a lehetőségeket. Minden világ és szerep annyira másmilyen érzés.
Talán akkor lenne sikeres a performance számomra ha a végén sikerülne kitörnöm, választanom valamelyik irányba, valamelyik szerepet, ént és jövő-perspektívát. de az is lehet hogy a megoldás ez a mászkálás az ének és életek között..most inkább ezt érzem igaznak.
Ilyesmi. A védőkört meg a két irányba spirált mondtam, a dinamikus és statikus várakozást, a hezitálást a lehetőségek és ének, életek között.
Azt hogy mindez lehet hogy vetítve van, mármint a világok és szerepek rám vagy körém
az arcok lehetnek maszkok és jó lenne ezt a virágot megcsinálni a térben, a kör középpontjával és a szirmokkal, az azokra vetített világokkal. minden szirom előtt másik maszkot veszek föl és másként viselkedem. ezek a világok konkrétak lennének, nyilván csak úgy lenne értelme, tehát pl. ez az anya a gyerekeivel, a másik a szerető világa, a harmadik a kis karrierista, a negyedik az Árik Zsófi, a negyedik lehetne a bolond lány vagy a kislány, a hülyegyerek a családban. legalább öt sziromvilág és karakter, maszk kellene.
Olyan jó lenne, ha kötelekkel vagy vetített hálózattal még az Ariadné jelleg is bejönne a mítoszból, valami ilyen piros fonál kellene nekem, hogy kitaláljak önmagamból a helyes irányba.
de mi a helyes?, minden relatív és ráadásul párhuzamos…
na befejezem
most már majdnem mindent tudsz rólam, paraszinten.
eddig körökben gondolkoztam. a kör közepe a virág középpontja, ez felülről világított szpot, egy fénykör. viszont a szirmok vagy szintén körök, ekkor meg kellene oldani 5 plussz fényt felülről
vagy sávok, mintha a nap sugarai lennének.
először szerettem volna öt féle vetített világot a szirmokra, de ez bonyolult lenne szerintem öt projektor kicsit luxusnak tűnik a fejem köré, meg perspektivikusan nem is lehetne látni szerintem a lábam alá vetített világokat.
úgyhogy az öt világ öt szín lenne, színes diafóliával, diavetítővel meg tudnánk oldani, ez viszont sávot vagy max háromszöget csinál
ezután elkezdtem gondolkodni a szent geometrián, meg azon, hogy nem mindegy hogy pentagrammát rak ki az ember vagy pl egy Dávid-csillagot.
a kör középpontja biztos, a világok körülötte többféle mintázatban is megjelenhetnek.
ma ezeken gondolkodtam.
meg azon hogy nem biztos, hogy konkrét maszkokat használnék (persze azt is lehetne)
de az is lehetne hogy mindegyik olyan lenne mint egy pantomimes mimika. ezeket az arckifejezéseket úgy lehetne felvenni és megtartani, illetve egy a szerephez megfelelő mozgássort felvenni az adott világok útjain, mintha kívülről rám ragadna és utána velem lenne, nem tudnám levenni és eggyé válnék vele. tehát a világokhoz különböző viselkedés és meghatározott mozgás tartozna, ami az egyes karaktereket elkülönítené.
középre érve pedig az alapszemélyiségben lehullik rólam minden ál.arckifejezés és felvett mozgás, póz.
ha használnék vetítést akkor az a hálózat lenne ami olyan lenne, mint egy méhkas vagy pókháló vagy axonok és dendritek az idegrendszerben. ez viszont az egész sziromtérben látszana. a világok az idegvégződések csúcsai.különböző színekben.
na. a kötelekkel vagyok bajban. annak örülnék ha a fejemre applikálnék egy EEG vagy CT-méréshez hasonló műszert, azaz kilógnának a fejemből zsinórok egy átlátszó félmaszkból vagy mi, ezek az idegvégződések aztán kapcsolatban volnának a kötelekkel vagy kábelekkel az idegvégződések szirmain.
lehetne a szívemre, a hasamra is erősíteni ilyeneket. ezt én mozgásterápiában figyelem energiaáramlások szintjén. ezek a láthatatlan érzelemből szőtt fonalak kötnek össze bennünket, ezen keresztül érezzük egymást és a rendszert. olyan szép lenne ezt megjeleníteni, kábelekkel, vetítéssel, azt hogy minden összefügg mindennel, etc..etc.. és hogy érzékeny egyensúly van.
csak azt nem tudom, hogy hova rögzítsem ezeket a huzalokat. a világok sarkaira,vagy hogyan képzeljem el. mivel nem számolok öt másik játékossal aki a világokon keresztül velem tart kapcsolatot. ha egyedül szeretném megoldani, akkor ezeket rögzíteni kell, de szeretnék dinamikát vinni bele ugyanakkor. olyan mintha a köteleken keresztül húznának, feszítenének vagy én szeretnék valakit, valamit magamhoz kötni. tehát ‘dinamikus’ kötelek kellenének valahogyan rögzítve. ezért sem mindegy hogy milyen a szirmok formája és hogyan rajzolja ki a fény
a kapcsolódást a kötelek biztosítják azt hiszem., viszont ezt a szintjét technikailag még nem látom pontosan az ügynek.
táncterápiás csoporton is dolgoztam a témával egy kicsit, annyi tanulság volt, hogy koncentráljak a centrum és a perifériák, szirmok viszonyára, és hogy próbáljak mindent integrálni középre. tehát nemcsak az számít, hogy mi pulzál kifelé ebből a napból, hanem az is hogy a sugarak hogyan vonatkoznak a középpontra, mert azok kivetülései.
mindegyik sziromvilág egy tükör, egy mozdulat, és ezek együtt alkotják az egészet. igazából mindegyikkel azonosítani kellene magam illetve úgy kellene középső önmagamból kilépni, hogy hordozom az összes tükör lehetőségét.
maradnak a színes szirmok-sávok, a középső szpot meg a fonalak rám rögzítettsége. illetve mindezek viszonya
na továbblépés.
legyen tervrajz: 1.15 m a közepe, 1.4 méter a szirmai, tehát kb. 4 m szer 4 m lesz az egész
kapok fekete anyagot julikától
fehér anyagot kimosni, beszegni, összevarrni virággá, hogy így elnyelje, meg jól adja vissza a színes fényt.
az öt szín dia megvan, de a diavetítő hibádzik még - lehet hogy másként kell a színes fényt megoldani
arra gondoltam, hogy lehetne színes vizet fekszívni a csövekbe!
gömböket kasírozni, selyempapírral, sütőpapírral vagy gézzel.
ezekBEN lesznek rögzítve a fények és ezek lesznek a szirmok túlsó sarkainál szimbolizálva a világok lakóit, pl. Peti nagy kék gömb, Macsi kisebb piros, lányok még kisebb ikerkicsik, a munkák kockák..
ezek vannak a szirmok végeinél és ezekben van rögzítve a fény, akár egy diavetítő.. vagy valami led, kínai.
színes lámpát megoldani
gézt venni 28-án, gömböket seccperc bekasírozni, levenni, két felé szedni, beletenni a fényt: 1 nap
amilyen színű a gömb fénye olyan színű festék legyen felszívav abba a csőbe ami abba csatlakozik
megoldani a gömbökbe a csövek csatlakozását.
megoldani a ruhába a csövek csatlakozását, levehetősen, stabilan.
ha benne lesz a fény a gömbökben remélem nem fognak elmozdulni a mozgásommal.
ha marad a diavítető fény-sáv, akkor szórok lisztet vagy hintőport, vagy permetezni kellene, hogy jobban látszon feljebb térben is a színes fény.
tervrajzot megrajzolni, befotózni és feltölteni a blogra holnap napközben!!
www.ariadnae.wordpress.com
www.harmadikhang.freeblog.hu
még annyi hogy egy piros neccjelmezt találtam ki de úgy tűnik hogy megyek át a flow-s fehérbe és űrös védőruha feelingbe, ami nem baj, mert a kék filmhez jó lesz
a kék film febr.26-os crosstalkos leadása a flow és az útvesztőből összevágott kisfilm lesz az első fúziós film, ami jó..
ehhez akarok még gömböket meg fehéréket megcsinálni..
most úgy néz ki, hogy a gömböket megemeljük..
1. Az anya - szerep sziromvilága
1. Az anya - szerep sziromvilága
Fény: zöld
Szimbólum: ikergömbök, két fehér gömb
Kapcsolódás a ruhán: petefészkeknél
Idősík: jelen
Mozgások: lassú, folyamatos, egyenes vonalú, gravitáló
A világ leírása: a gyerekek, az anyaszerep által meghatározódó személyiség találkozik a nehézségi erővel, ami a föld felé húzza..
Fény: zöld
Szimbólum: ikergömbök, két fehér gömb
Kapcsolódás a ruhán: petefészkeknél
Idősík: jelen
Mozgások: lassú, folyamatos, egyenes vonalú, gravitáló
A világ leírása: a gyerekek, az anyaszerep által meghatározódó személyiség találkozik a nehézségi erővel, ami a föld felé húzza..
2. A 'dolgozó nő'- szerep sziromvilága
2. A dolgozó nő szerep sziromvilága
Fény: sárga
Szimbólumok: 5 kis fehér kocka, alkalmi munkák
Kapcsolódás a ruhán: a gerinc mentén hátul 4 helyen, fejen
Idősík: jövő, ami hátul van
Mozgások: szaggatott, szórt, gyors, levitáló
A világ leírása: hátul a kisagyban eltárolva, néha aktuálizálódó hektikusság, ráadásul párhuzamosan, itt a személyiség éppen szétforgácsolja energiáit, ahelyett hogy fókuszálná, de legalább kilép önmagából és megnyilvánítja magát.
Fény: sárga
Szimbólumok: 5 kis fehér kocka, alkalmi munkák
Kapcsolódás a ruhán: a gerinc mentén hátul 4 helyen, fejen
Idősík: jövő, ami hátul van
Mozgások: szaggatott, szórt, gyors, levitáló
A világ leírása: hátul a kisagyban eltárolva, néha aktuálizálódó hektikusság, ráadásul párhuzamosan, itt a személyiség éppen szétforgácsolja energiáit, ahelyett hogy fókuszálná, de legalább kilép önmagából és megnyilvánítja magát.
3. A szerető szerep sziromvilága
3. A szerető szerep sziromvilága
Fény: kék
Szimbólum: nagy fehér gömb
Kapcsolódás a ruhán: szív fölött, váll alatt
Idősík: jelen
Mozgások: gravitáló, lassú, egyenes vonalú, szaggatott
A világ leírása: kapcsolatába, kapcsolataiba kilépve a személyiség újabb nehézségekkel szembesül s a helyzetet óvatosan közelíti meg, mert nem egyszerű a másikat megközelíteni.
Fény: kék
Szimbólum: nagy fehér gömb
Kapcsolódás a ruhán: szív fölött, váll alatt
Idősík: jelen
Mozgások: gravitáló, lassú, egyenes vonalú, szaggatott
A világ leírása: kapcsolatába, kapcsolataiba kilépve a személyiség újabb nehézségekkel szembesül s a helyzetet óvatosan közelíti meg, mert nem egyszerű a másikat megközelíteni.
4. Az anya lánya szerep sziromvilága
4. Az anya lánya szerep sziromvilága
Fény: piros
Szimbólum: közepes gömb
Kapcsolódás a ruhán: a jobb mellen
Idősík: jelen, múlt felől
Mozgások: gravitáló, szaggatott, gyors, egyenes vonalú
A világ leírása: ebbe a szerepbe kilépve a személyiség újabb nehézségekkel szembesül, a soha vissza nem adható hála, az önmarcangoló lekötelezettség és az ügyetlenül és későn kifejezett szeretet mozdulataival.
Fény: piros
Szimbólum: közepes gömb
Kapcsolódás a ruhán: a jobb mellen
Idősík: jelen, múlt felől
Mozgások: gravitáló, szaggatott, gyors, egyenes vonalú
A világ leírása: ebbe a szerepbe kilépve a személyiség újabb nehézségekkel szembesül, a soha vissza nem adható hála, az önmarcangoló lekötelezettség és az ügyetlenül és későn kifejezett szeretet mozdulataival.
5. Az Árik Zsófi sziromvilága
5. Az Árik Zsófi sziromvilága
Fény: lila
Szimbólum: kis kocka-projekt
Kapcsolódás a ruhán: jobb váll
Idősík: jövő
Mozgások: levitáló,szaggatott,szórt vonalú, folyamatos
A világ leírása: ebben a világban a személyiség a saját énképével találkozik, azt csodálja és méregeti a távolságot eközött az énje között és aközött, ahol éppen jelenleg tart, mint a játék főszereplője.
Fény: lila
Szimbólum: kis kocka-projekt
Kapcsolódás a ruhán: jobb váll
Idősík: jövő
Mozgások: levitáló,szaggatott,szórt vonalú, folyamatos
A világ leírása: ebben a világban a személyiség a saját énképével találkozik, azt csodálja és méregeti a távolságot eközött az énje között és aközött, ahol éppen jelenleg tart, mint a játék főszereplője.
Árik Zsófia meg a Sziromvilág
Árik Zsófia meg a Sziromvilág
Az út-vesztő számomra azt az élethelyzetet jelenti, amiben vagyok, annak minden szintjét, rétegét. Olyan, mintha az ember a saját élete középpontjában állna és körülötte a lehetőségek, mint ajtók, ablakok, vagy sínek, pályák elágazási pontjai lennének és rajta áll, hogy melyik úton indul el. Én mint áramlás-hívő a lehetőségekben hiszek, és nem szeretek választani a lehetőségek közül, hanem várok, ráhangolódom és próbálom megérezni, hogy merre nyílik és merre csukódik a tér vagy egy ajtó, ablak, amerre zsákutcák vannak, vagy falakba ütközöm, arra nem érdemes menni, de honnan tudom vagy érezzem meg, hogy mikor merre nyílik a tér?, ráadásul úgy képzelem, mintha ezekhez külön életek vagy személyiségek, jövők és perspektívák tartoznának és én ugrálnék ezek között a vágányok között, meghalva-megszületve újként egy másik élet lehetőségébe, és a legritkább esetben válik mindez integrálttá, folyamattá.
tehát ezek olyan, mintha sínek vagy korongok lennének, amik között ugrálni vagyok kénytelen, néha az egyik világít, mert arra kell mennem, néha hirtelen a másik fénylik föl és én a középpontjában, ahogyan te mondtad termináljában vagyok az egésznek, mert minden szál hozzám fut be és tőlem ágazik szét.
a párhuzamos világok elmélete szerint ugye minden másodpercben döntünk és ez elindít egy utat, egy jövőt, egy perspektívát, egy világ nyílik és az összes többi becsukódik.
szívesebben élek egyszerre több életet, mintha egy pálya, élet, kapcsolat, szerep, életút mellett elköteleződnék, ami bekorlátoz.
emiatt viszont állok az elosztó közepén és nem mozdulok. Mennék, de mivel nem tudom, merre ezért maradok. Nyilván saját magamat blokkolom és a külvilágba vetítem ezt az akadályozottságot. Mert kibújni a körből és megmutatkozni bátorság, kihívás, ezért az én-építés inkább legbelül folyik.
Élettér. Egy szent kört vetek fel pl. liszttel és spirálban saját magam körül forgok, reagálok a körülöttem nyíló-csukódó, felfénylő vagy kialvó fényekre, elindulok és mégsem, elindulok a másik irányba. A spirál előre és visszaforog. Statikus és dinamikus egyszerre.
Ez nemcsak az életépítés területén, de személyiségek szintjén is para, mert minden irány életet, jövőt, személyiséget is meghatároz, ezeket a külső szerepeket egyenként felveszem és leteszem és visszatérek az ‘alapszemélyiség’-hez
Szerelmi szempontból pedig a kapcsolatok között vagyok ugyanígy és maradok egy dinamikus de kimozdíthatatlan állapotában a menyasszonynak, aki visszautasít minden házassági alkut, mert nem szeret elköteleződniaz érdekel, hogy hogyan lehetne megjeleníteni a körém kivetülő szerepeket, amiket néha felveszek és leteszek, mint arcokat. ilyen az anya-szerep, a nő, a kislány, az Árik Zsófi meg a többiek.
Ezeknek van köze nyilván a belőlük nyíló utakhoz és életekhez.
a nehéz mindennek az eredőjében állni.
Nem tudom még hogy ezek a rétegek mik:. korongok és világok, melyekbe kilépek a körből és mintha egy virág szirmai lennének a kör körül vagy egy diagram a földön felrajzolva. ugrálok a világok és szerepek között, mindig visszatalálva középre, vagy ezek körém vagy rám vetített világok – esetleg mindkettő.
vagy ezek kötelek, amik engem erre vagy arra húznak a kapcsolatok szintjén.
Mert ebben is hiszek, hogy valami hálózatba szövött kis egységek vagyunk, és ebben a mátrixban vagy nexusban (a szerveződéselméletben és folyamatfilozófiában ezzel foglalkozom) ennek eleven részei vagyunk, kapcsolatban vagyunk mindennel, a háló legkisebb rezdülése elindít bennünk valamit és viszont
Ez a háló a kapcsolatrendszereinket mutatja, hogy hatunk a környezetünkben lévő csoportok életére és viszont.
Ezek a kötelek egyúttal életek, jövőképek is, amik húznak egy irányba. ezek összeszövött egysége pedig én vagyok
Mindegyik ilyen fonalegység, a hálónak kül. csücskeiben egyúttal ezek a szerepek vagy maszkok vannak, amikben ezek a szerepek kiteljesedhetnének vagy fordítva az a személyiség-szerep ezen az úton elindulva a hálózatnak ezt a részét teljesíti – azt hiszem inkább ez utóbbi stimmel. tehát hogy van a szerep, egy arc vagy maszk és az ilyen szerep ezen az úton elindulva ehhez a világhoz ér, ebben teljesedik ki.
A probléma csak az hogy én az egésznek a közepén állok azaz párhuzamosan akarom és vagyok kénytelen megélni a szerepeket a szertefutó és egymásnak ellentmondó útvonalakat. és ugye ha az egyikben vagyok, nem vagyok a másikban.
Tehát vagy ugrálok a világok között és cserélgetem a szerepeket, mintha egy diagramban sétálnék a virág középpontja és a szirmai között
Vagy mindez eredőjeként középen transzformátorként működöm. Mintha rám lennének kötve diódák, mint EEG-n, vagy CT-n és a hálózat többi része a szirmok tőlem kapnák az energiát, a gyerekek, vagy a szerelmi kapcsolatok, vagy a világbeli munkák az energiámat szívják le, használnak, nyilván fel is töltenek, de a többszörösét követelik.
A családon belül a konfliktusok rajtam vezetődnek le mint villámhárítón, tehát, igazából még rajtam is fut minden keresztül érzelmileg, informatikailag.
Olyan, mint egy ipartelep vagy az idegrendszer felnagyítva axonokkal, neuronokkal. , de mégis folyamatosan várja azt, akivel a kör középpontjában játszhatná ezt az egészet. A várakozás dinamikussága a menyasszonyé.
Nekem az út-vesztő most nagyon személyesAzt hogy mindez lehet hogy vetítve van, mármint a világok és szerepek rám vagy körém
az arcok lehetnek maszkok és jó lenne ezt a virágot megcsinálni a térben, a kör középpontjával és a szirmokkal, az azokra vetített világokkal. minden szirom előtt másik maszkot veszek föl és másként viselkedem. ezek a világok konkrétak lennének, nyilván csak úgy lenne értelme, tehát pl. ez az anya a gyerekeivel, a másik a szerető világa, a harmadik a kis karrierista, a negyedik az Árik Zsófi, a negyedik lehetne a bolond lány vagy a kislány, a hülyegyerek a családban. legalább öt sziromvilág és karakter, maszk kellene.
Olyan jó lenne, ha kötelekkel vagy vetített hálózattal még az Ariadné jelleg is bejönne a mítoszból, valami ilyen piros fonál kellene nekem, hogy kitaláljak önmagamból a helyes irányba.
de mi a helyes?, minden relatív és ráadásul párhuzamos…
na befejezem
most már majdnem mindent tudsz rólam, paraszinten.
eddig körökben gondolkoztam. a kör közepe a virág középpontja, ez felülről világított szpot, egy fénykör. viszont a szirmok vagy szintén körök, ekkor meg kellene oldani 5 plussz fényt felülről
vagy sávok, mintha a nap sugarai lennének.
először szerettem volna öt féle vetített világot a szirmokra, de ez bonyolult lenne szerintem öt projektor kicsit luxusnak tűnik a fejem köré, meg perspektivikusan nem is lehetne látni szerintem a lábam alá vetített világokat.
úgyhogy az öt világ öt szín lenne, színes diafóliával, diavetítővel meg tudnánk oldani, ez viszont sávot vagy max háromszöget csinál
ezután elkezdtem gondolkodni a szent geometrián, meg azon, hogy nem mindegy hogy pentagrammát rak ki az ember vagy pl egy Dávid-csillagot.
a kör középpontja biztos, a világok körülötte többféle mintázatban is megjelenhetnek.
en valami ilyesmit jelent.megoldás ez a mászkálás az ének és életek között
a gömbök a személyeket vagy adott eseményeket szimbolizálják az adott sziromvilágokban, akikhez a huzalokon, kábeleken keresztül kapcsolódom. A velük való kapcsolat határozza meg a világot, és azt a szerepet, személyiséget amit az adott kapcsolatrendszeren belül játszom.
A kapcsolódás által válik labirintussá.Nemcsak az számít,, hogy mi pulzál ki a napból, hanem az is, hogymi van a napban, hogy a sugarak hogyan vonatkoznak középre, mi a centrum és a perifériák viszonya. a cél a középre integrálódás, onnan önazonosként kilépés és az oda visszatérés. Minden mozdulat egy tükör, de ennek a belsőnek a tükröződése.
koncentráljak a centrum és a perifériák, szirmok viszonyára, és hogy próbáljak mindent integrálni középre. tehát nemcsak az számít, hogy mi pulzál kifelé ebből a napból, hanem az is hogy a sugarak hogyan vonatkoznak a középpontra, mert azok kivetülései.
mindegyik sziromvilág egy tükör, egy mozdulat, és ezek együtt alkotják az egészet. igazából mindegyikkel azonosítani kellene magam illetve úgy kellene középső önmagamból kilépni, hogy hordozom az összes tükör lehetőségét.
maradnak a színes szirmok-sávok,
a középső szpot meg a fonalak rám rögzítettsége. illetve mindezek viszonya.
most úgy néz ki, hogy a gömböket megemeljük.
Az út-vesztő számomra azt az élethelyzetet jelenti, amiben vagyok, annak minden szintjét, rétegét. Olyan, mintha az ember a saját élete középpontjában állna és körülötte a lehetőségek, mint ajtók, ablakok, vagy sínek, pályák elágazási pontjai lennének és rajta áll, hogy melyik úton indul el. Én mint áramlás-hívő a lehetőségekben hiszek, és nem szeretek választani a lehetőségek közül, hanem várok, ráhangolódom és próbálom megérezni, hogy merre nyílik és merre csukódik a tér vagy egy ajtó, ablak, amerre zsákutcák vannak, vagy falakba ütközöm, arra nem érdemes menni, de honnan tudom vagy érezzem meg, hogy mikor merre nyílik a tér?, ráadásul úgy képzelem, mintha ezekhez külön életek vagy személyiségek, jövők és perspektívák tartoznának és én ugrálnék ezek között a vágányok között, meghalva-megszületve újként egy másik élet lehetőségébe, és a legritkább esetben válik mindez integrálttá, folyamattá.
tehát ezek olyan, mintha sínek vagy korongok lennének, amik között ugrálni vagyok kénytelen, néha az egyik világít, mert arra kell mennem, néha hirtelen a másik fénylik föl és én a középpontjában, ahogyan te mondtad termináljában vagyok az egésznek, mert minden szál hozzám fut be és tőlem ágazik szét.
a párhuzamos világok elmélete szerint ugye minden másodpercben döntünk és ez elindít egy utat, egy jövőt, egy perspektívát, egy világ nyílik és az összes többi becsukódik.
szívesebben élek egyszerre több életet, mintha egy pálya, élet, kapcsolat, szerep, életút mellett elköteleződnék, ami bekorlátoz.
emiatt viszont állok az elosztó közepén és nem mozdulok. Mennék, de mivel nem tudom, merre ezért maradok. Nyilván saját magamat blokkolom és a külvilágba vetítem ezt az akadályozottságot. Mert kibújni a körből és megmutatkozni bátorság, kihívás, ezért az én-építés inkább legbelül folyik.
Élettér. Egy szent kört vetek fel pl. liszttel és spirálban saját magam körül forgok, reagálok a körülöttem nyíló-csukódó, felfénylő vagy kialvó fényekre, elindulok és mégsem, elindulok a másik irányba. A spirál előre és visszaforog. Statikus és dinamikus egyszerre.
Ez nemcsak az életépítés területén, de személyiségek szintjén is para, mert minden irány életet, jövőt, személyiséget is meghatároz, ezeket a külső szerepeket egyenként felveszem és leteszem és visszatérek az ‘alapszemélyiség’-hez
Szerelmi szempontból pedig a kapcsolatok között vagyok ugyanígy és maradok egy dinamikus de kimozdíthatatlan állapotában a menyasszonynak, aki visszautasít minden házassági alkut, mert nem szeret elköteleződniaz érdekel, hogy hogyan lehetne megjeleníteni a körém kivetülő szerepeket, amiket néha felveszek és leteszek, mint arcokat. ilyen az anya-szerep, a nő, a kislány, az Árik Zsófi meg a többiek.
Ezeknek van köze nyilván a belőlük nyíló utakhoz és életekhez.
a nehéz mindennek az eredőjében állni.
Nem tudom még hogy ezek a rétegek mik:. korongok és világok, melyekbe kilépek a körből és mintha egy virág szirmai lennének a kör körül vagy egy diagram a földön felrajzolva. ugrálok a világok és szerepek között, mindig visszatalálva középre, vagy ezek körém vagy rám vetített világok – esetleg mindkettő.
vagy ezek kötelek, amik engem erre vagy arra húznak a kapcsolatok szintjén.
Mert ebben is hiszek, hogy valami hálózatba szövött kis egységek vagyunk, és ebben a mátrixban vagy nexusban (a szerveződéselméletben és folyamatfilozófiában ezzel foglalkozom) ennek eleven részei vagyunk, kapcsolatban vagyunk mindennel, a háló legkisebb rezdülése elindít bennünk valamit és viszont
Ez a háló a kapcsolatrendszereinket mutatja, hogy hatunk a környezetünkben lévő csoportok életére és viszont.
Ezek a kötelek egyúttal életek, jövőképek is, amik húznak egy irányba. ezek összeszövött egysége pedig én vagyok
Mindegyik ilyen fonalegység, a hálónak kül. csücskeiben egyúttal ezek a szerepek vagy maszkok vannak, amikben ezek a szerepek kiteljesedhetnének vagy fordítva az a személyiség-szerep ezen az úton elindulva a hálózatnak ezt a részét teljesíti – azt hiszem inkább ez utóbbi stimmel. tehát hogy van a szerep, egy arc vagy maszk és az ilyen szerep ezen az úton elindulva ehhez a világhoz ér, ebben teljesedik ki.
A probléma csak az hogy én az egésznek a közepén állok azaz párhuzamosan akarom és vagyok kénytelen megélni a szerepeket a szertefutó és egymásnak ellentmondó útvonalakat. és ugye ha az egyikben vagyok, nem vagyok a másikban.
Tehát vagy ugrálok a világok között és cserélgetem a szerepeket, mintha egy diagramban sétálnék a virág középpontja és a szirmai között
Vagy mindez eredőjeként középen transzformátorként működöm. Mintha rám lennének kötve diódák, mint EEG-n, vagy CT-n és a hálózat többi része a szirmok tőlem kapnák az energiát, a gyerekek, vagy a szerelmi kapcsolatok, vagy a világbeli munkák az energiámat szívják le, használnak, nyilván fel is töltenek, de a többszörösét követelik.
A családon belül a konfliktusok rajtam vezetődnek le mint villámhárítón, tehát, igazából még rajtam is fut minden keresztül érzelmileg, informatikailag.
Olyan, mint egy ipartelep vagy az idegrendszer felnagyítva axonokkal, neuronokkal. , de mégis folyamatosan várja azt, akivel a kör középpontjában játszhatná ezt az egészet. A várakozás dinamikussága a menyasszonyé.
Nekem az út-vesztő most nagyon személyesAzt hogy mindez lehet hogy vetítve van, mármint a világok és szerepek rám vagy körém
az arcok lehetnek maszkok és jó lenne ezt a virágot megcsinálni a térben, a kör középpontjával és a szirmokkal, az azokra vetített világokkal. minden szirom előtt másik maszkot veszek föl és másként viselkedem. ezek a világok konkrétak lennének, nyilván csak úgy lenne értelme, tehát pl. ez az anya a gyerekeivel, a másik a szerető világa, a harmadik a kis karrierista, a negyedik az Árik Zsófi, a negyedik lehetne a bolond lány vagy a kislány, a hülyegyerek a családban. legalább öt sziromvilág és karakter, maszk kellene.
Olyan jó lenne, ha kötelekkel vagy vetített hálózattal még az Ariadné jelleg is bejönne a mítoszból, valami ilyen piros fonál kellene nekem, hogy kitaláljak önmagamból a helyes irányba.
de mi a helyes?, minden relatív és ráadásul párhuzamos…
na befejezem
most már majdnem mindent tudsz rólam, paraszinten.
eddig körökben gondolkoztam. a kör közepe a virág középpontja, ez felülről világított szpot, egy fénykör. viszont a szirmok vagy szintén körök, ekkor meg kellene oldani 5 plussz fényt felülről
vagy sávok, mintha a nap sugarai lennének.
először szerettem volna öt féle vetített világot a szirmokra, de ez bonyolult lenne szerintem öt projektor kicsit luxusnak tűnik a fejem köré, meg perspektivikusan nem is lehetne látni szerintem a lábam alá vetített világokat.
úgyhogy az öt világ öt szín lenne, színes diafóliával, diavetítővel meg tudnánk oldani, ez viszont sávot vagy max háromszöget csinál
ezután elkezdtem gondolkodni a szent geometrián, meg azon, hogy nem mindegy hogy pentagrammát rak ki az ember vagy pl egy Dávid-csillagot.
a kör középpontja biztos, a világok körülötte többféle mintázatban is megjelenhetnek.
en valami ilyesmit jelent.megoldás ez a mászkálás az ének és életek között
a gömbök a személyeket vagy adott eseményeket szimbolizálják az adott sziromvilágokban, akikhez a huzalokon, kábeleken keresztül kapcsolódom. A velük való kapcsolat határozza meg a világot, és azt a szerepet, személyiséget amit az adott kapcsolatrendszeren belül játszom.
A kapcsolódás által válik labirintussá.Nemcsak az számít,, hogy mi pulzál ki a napból, hanem az is, hogymi van a napban, hogy a sugarak hogyan vonatkoznak középre, mi a centrum és a perifériák viszonya. a cél a középre integrálódás, onnan önazonosként kilépés és az oda visszatérés. Minden mozdulat egy tükör, de ennek a belsőnek a tükröződése.
koncentráljak a centrum és a perifériák, szirmok viszonyára, és hogy próbáljak mindent integrálni középre. tehát nemcsak az számít, hogy mi pulzál kifelé ebből a napból, hanem az is hogy a sugarak hogyan vonatkoznak a középpontra, mert azok kivetülései.
mindegyik sziromvilág egy tükör, egy mozdulat, és ezek együtt alkotják az egészet. igazából mindegyikkel azonosítani kellene magam illetve úgy kellene középső önmagamból kilépni, hogy hordozom az összes tükör lehetőségét.
maradnak a színes szirmok-sávok,
a középső szpot meg a fonalak rám rögzítettsége. illetve mindezek viszonya.
most úgy néz ki, hogy a gömböket megemeljük.
Subscribe to:
Posts (Atom)
-
Az út-vesztő számomra azt az élethelyzetet jelenti, amiben vagyok, annak minden szintjét, rétegét. Olyan, mintha az ember a saját élete közé...
