Wednesday 20 January 2021

Samstag, 6. Februar 2010

Zsófia Árik und die Blütenblattwelt

Zsófia Árik und die Blütenblattwelt


Für mich bedeutet der Straßenverlierer die Lebenssituation, in der ich mich befinde, all ihre Ebenen und Schichten. Es ist, als ob man im Zentrum seines eigenen Lebens steht und von Möglichkeiten wie Türen, Fenstern oder Schienen, Kreuzungen von Gleisen umgeben ist, und es ist bis zu welchem ​​Weg man beginnen soll. Als Flow-Gläubiger glaube ich an Möglichkeiten und wähle nicht gerne aus den Möglichkeiten, aber ich warte, schalte ein und versuche zu fühlen, wo sich der Raum öffnet und wo er sich schließt oder eine Tür, ein Fenster, wo es Sackgassen gibt oder ich gegen Wände stoße, das ist es nicht wert zu gehen, aber woher weiß oder fühle ich, wenn sich der Raum öffnet? und ich stelle mir vor, dass diese getrennte Leben oder Persönlichkeiten, Zukünfte und Perspektiven haben, und ich springe zwischen diesen Spuren und sterbe wieder an der Möglichkeit eines anderen Lebens.

Das sind also wie Schienen oder Scheiben, zwischen denen ich springen muss, manchmal leuchtet eine auf, weil ich gehen muss, manchmal leuchtet plötzlich die andere auf und ich bin in der Mitte, wie Sie sagten, ich bin im Terminal von allem, weil jeder Faden zu mir läuft rein und raus von mir.

Nach der Theorie der Parallelwelten treffen wir jede Sekunde Entscheidungen und dies beginnt einen Weg, eine Zukunft, eine Perspektive, eine Welt öffnet sich und alle anderen schließen sich.

Ich ziehe es vor, mehr Leben gleichzeitig zu leben, als mich einer Karriere, einem Leben, einer Beziehung, einer Rolle, einem begrenzenden Lebensweg zu widmen.

Aus diesem Grund stehe ich jedoch in der Mitte des Verteilers und bewege mich nicht. Ich würde gehen, aber da ich nicht weiß, wo ich wohne. Offensichtlich blockiere ich mich und projiziere dieses Hindernis in die Außenwelt. Weil es eine Herausforderung ist, aus dem Kreis herauszukommen und Mut zu zeigen, geht es beim Selbstaufbau mehr darum, tief in das Innere einzudringen.

Wohnraum. Ich nehme einen heiligen Kreis ein, z. Ich wirbele in Mehl und Spirale um mich herum, reagiere auf die Lichter, die sich öffnen, schließen, aufleuchten oder um mich herum ausgehen. Ich mache mich auf den Weg und mache mich dennoch nicht in die andere Richtung auf. Die Spirale dreht sich vorwärts und rückwärts. Statisch und dynamisch zugleich.

Dies gilt nicht nur für den Aufbau des Lebens, sondern auch für die Persönlichkeit, da alle Richtungen das Leben, die Zukunft und die Persönlichkeit definieren. Ich übernehme und lege diese externen Rollen einzeln ab und kehre zur „Grundpersönlichkeit“ zurück.

Und liebevoll, in Beziehungen, bin ich derselbe und ich bleibe in einem dynamischen, aber unerschütterlichen Zustand der Braut, die jedes Ehegeschäft ablehnt, weil sie sich nicht gerne darum kümmert, wie die Nagelprojektionsrollen dargestellt werden, die ich manchmal als Gesichter aufnehme und niederlege. wie die Rolle der Mutter, der Frau, des kleinen Mädchens, Zsófi Árik und der anderen.

Diese haben offensichtlich mit den Straßen und Leben zu tun, die sich von ihnen öffnen.
es ist schwierig, das Ergebnis von allem zu ertragen.
Ich weiß noch nicht, was diese Schichten sind: Scheiben und Welten, in die ich aus dem Kreis trete und als ob Blütenblätter einer Blume um den Kreis herum oder ein Diagramm auf dem Boden gezeichnet wären. Ich hüpfe zwischen Welten und Rollen und schaue immer in die Mitte zurück, oder dies sind die Welten um mich herum oder projiziert auf mich - vielleicht beides.

oder das sind die Seile, die mich auf der Ebene der Beziehungen zu diesem oder jenem ziehen.

Weil ich auch glaube, dass wir kleine Einheiten sind, die in ein Netzwerk eingebunden sind, und in dieser Matrix oder diesem Zusammenhang (in der Organisationstheorie und Prozessphilosophie beschäftige ich mich damit) leben wir Teile davon, wir sind mit allem verbunden, die geringste Schwingung des Netzwerks startet etwas in uns und wieder

Dieses Netzwerk zeigt, dass wir das Leben von Gruppen in unserer Umwelt beeinflussen und umgekehrt.
Diese Seile sind auch Leben, Visionen, die in eine Richtung ziehen. und die gewebte Einheit von diesen bin ich

Jede solche Garneinheit befindet sich außerhalb des Netzes. An der Spitze gibt es gleichzeitig diese Rollen oder Masken, in denen diese Rollen erfüllt werden könnten, oder umgekehrt erfüllt diese Persönlichkeitsrolle, die diesen Weg einschlägt, diesen Teil des Netzwerks - ich denke, letzteres ist korrekter. so dass es eine Rolle gibt, ein Gesicht oder eine Maske, und eine solche Rolle, die diesen Weg einschlägt und diese Welt erreicht, wird darin erfüllt.

Das einzige Problem ist, dass ich mitten im Geschehen bin, d. H. Ich möchte und gezwungen bin, die Rollen auf parallelen und widersprüchlichen Wegen zu leben. und wenn ich in einem bin, bin ich nicht in dem anderen.

Entweder ich hüpfe zwischen Welten und tausche die Rollen, als würde ich in einem Diagramm zwischen der Mitte einer Blume und ihren Blütenblättern gehen

Oder als Ergebnis all dessen agiere ich als Transformator in der Mitte. Als ob Dioden mit mir verbunden wären, wie bei einem EEG oder CT und dem Rest des Netzwerks, würden die Blütenblätter die Energie von mir, den Kindern oder den Liebesbeziehungen erhalten, oder die Werke auf der Welt würden meine Energie absorbieren, nutzen und offensichtlich aufladen , aber Vielfache sind erforderlich.

Innerhalb der Familie laufen Konflikte wie ein Blitz auf mich herab, so dass tatsächlich alles emotional durch mich läuft, IT.

Es ist wie eine Industrieanlage oder das Nervensystem, vergrößert mit Axonen, Neuronen. , aber immer noch ständig auf jemanden warten, mit dem er das alles in der Mitte des Kreises spielen kann. Die Dynamik der Vorfreude gehört der Braut.

Für mich ist der Straßenverlierer jetzt sehr persönlich
. Ich setze vor jedem Blütenblatt eine andere Maske auf und verhalte mich anders. Diese Welten wären konkret, offensichtlich wäre es nur sinnvoll, also z. Diese Mutter ist mit ihren Kindern zusammen, die andere ist die liebende Welt, die dritte ist die kleine Karrieristin, die vierte ist Árik Zsófi, die vierte könnte das dumme Mädchen oder das kleine Mädchen sein, das dumme Kind in der Familie. Mindestens fünf Blütenblattwelten und Charaktere, Maske sollte sein.

Es wäre so gut, wenn mit Seilen oder einem projizierten Netzwerk sogar der Charakter von Ariadne aus dem Mythos hervorgehen würde, ich würde so etwas wie diesen roten Faden brauchen, um die richtige Richtung für mich herauszufinden.

aber was ist richtig?, alles ist relativ und zusätzlich parallel ...
na ich beende
jetzt weißt du fast alles über mich, auf parapsychologischer Ebene.

Bisher habe ich im Kreis gedacht. Der Mittelpunkt des Kreises ist der Mittelpunkt der Blume, es ist ein von oben beleuchteter Punkt, ein Lichtkreis. Im Gegenzug die Blütenblätter oder auch Kreise, dann müssten Sie 5 plus Lichter von oben
oder Bänder lösen, als wären sie die Sonnenstrahlen.
Zuerst wollte ich fünf Arten von projizierten Welten auf den Blütenblättern, aber es wäre kompliziert. Ich denke, fünf Projektoren scheinen ein wenig luxuriös um meinen Kopf zu sein, und in der Perspektive würde ich nicht einmal die Welten sehen können, die ich unter meinen Füßen denke.
Die fünf Welten wären also fünf Farben. Wir könnten sie mit einer farbigen Folie, einem Diaprojektor, lösen, der wiederum einen Balken oder ein maximales Dreieck bildet.
Dann begann ich über heilige Geometrie nachzudenken, und es spielt keine Rolle, ob Sie ein Pentagramm oder einen Davidstern herausbringen.
Der Mittelpunkt des Kreises ist sicher, die Welten um ihn herum können in verschiedenen Mustern erscheinen.

en bedeutet so etwas. Wenn dieses Kriechen zwischen Lied und Leben gelöst wird,

symbolisieren die Kugeln die Personen oder spezifischen Ereignisse in den jeweiligen Blütenwelten, mit denen ich mich über Drähte und Kabel verbinde. Die Beziehung zu ihnen bestimmt die Welt und die Rolle, die Persönlichkeit, die ich in diesem Beziehungssystem spiele.
Durch die Verbindung wird es zu einem Labyrinth. Es spielt nicht nur eine Rolle, was aus der Sonne pulsiert, sondern auch, was in der Sonne ist, wie sich die Strahlen auf das Zentrum beziehen, wie die Beziehung zwischen dem Zentrum und den Peripherien ist. Ziel ist es, sich in die Mitte zu integrieren, als Selbstidentität von dort abzureisen und dorthin zurückzukehren. Jede Bewegung ist ein Spiegel, aber ein Spiegelbild dieses Innenraums.
sich auf die Beziehung zwischen dem Zentrum und den Peripherien und Blütenblättern zu konzentrieren und zu versuchen, alles in das Zentrum zu integrieren. Es kommt also nicht nur darauf an, was aus dieser Sonne heraus pulsiert, sondern auch darauf, wie sich die Strahlen auf das Zentrum beziehen, weil es sich um Projektionen handelt.
Jede Blütenblattwelt ist ein Spiegel, eine Bewegung, und zusammen bilden sie das Ganze. Tatsächlich müsste ich mich mit allen identifizieren und aus dem mittleren Selbst austreten, indem ich die Möglichkeiten aller Spiegel trage.

Die Streifen von farbigen Blütenblättern bleiben,

der mittlere Fleck und die Befestigung der Garne an mir. und die Beziehung zwischen allen.

Jetzt sieht es so aus, als würden wir die Kugeln anheben.

 

Saturday 6 February 2010

Zsófi meg a ruhája


zsófi meg a sziromvilág





sziromvilág





gömbök - bolygók - naprendszerek

útvesztős ömlengés még egyszer

Az út-vesztő számomra azt az élethelyzetet jelenti, amiben vagyok, annak minden szintjét, rétegét. Olyan, mintha az ember a saját élete középpontjában állna és körülötte a lehetőségek, mint ajtók, ablakok, vagy sínek, pályák elágazási pontjai lennének és rajta áll, hogy melyik úton indul el. Én mint áramlás-hívő a lehetőségekben hiszek, és nem szeretek választani a lehetőségek közül, hanem várok, ráhangolódom és próbálom megérezni, hogy merre nyílik és merre csukódik a tér vagy egy ajtó, ablak, amerre zsákutcák vannak, vagy falakba ütközöm, arra nem érdemes menni, de honnan tudom vagy érezzem meg, hogy mikor merre nyílik a tér?, ráadásul úgy képzelem, mintha ezekhez külön életek vagy személyiségek, jövők és perspektívák tartoznának és én ugrálnék ezek között a vágányok között, meghalva-megszületve újként egy másik élet lehetőségébe, és a legritkább esetben válik mindez integrálttá, folyamattá.

tehát ezek olyan, mintha sínek vagy korongok lennének, amik között ugrálni vagyok kénytelen, néha az egyik világít, mert arra kell mennem, néha hirtelen a másik fénylik föl és én a középpontjában, ahogyan te mondtad termináljában vagyok az egésznek, mert minden szál hozzám fut be és tőlem ágazik szét.

a párhuzamos világok elmélete szerint ugye minden másodpercben döntünk és ez elindít egy utat, egy jövőt, egy perspektívát, egy világ nyílik és az összes többi becsukódik.

szívesebben élek egyszerre több életet, mintha egy pálya, élet, kapcsolat, szerep, életút mellett elköteleződnék, ami bekorlátoz.

emiatt viszont állok az elosztó közepén és nem mozdulok. Mennék, de mivel nem tudom, merre ezért maradok. Nyilván saját magamat blokkolom és a külvilágba vetítem ezt az akadályozottságot. Mert kibújni a körből és megmutatkozni bátorság, kihívás, ezért az én-építés inkább legbelül folyik.

Élettér. Egy szent kört vetek fel pl. liszttel és spirálban saját magam körül forgok, reagálok a körülöttem nyíló-csukódó, felfénylő vagy kialvó fényekre, elindulok és mégsem, elindulok a másik irányba. A spirál előre és visszaforog. Statikus és dinamikus egyszerre.

Ez nemcsak az életépítés területén, de személyiségek szintjén is para, mert minden irány életet, jövőt, személyiséget is meghatároz, ezeket a külső szerepeket egyenként felveszem és leteszem és visszatérek az ‘alapszemélyiség’-hez

Szerelmi szempontból pedig a kapcsolatok között vagyok ugyanígy és maradok egy dinamikus de kimozdíthatatlan állapotában a menyasszonynak, aki visszautasít minden házassági alkut, mert nem szeret elköteleződni, de mégis folyamatosan várja azt, akivel a kör középpontjában játszhatná ezt az egészet. A várakozás dinamikussága a menyasszonyé.

Nekem az út-vesztő most nagyon személyesen valami ilyesmit jelent.

Az hogy technikailag hogyan szeretném nyilván más kérdés és egy következő szint a munkában.

Jó lenne képileg megfogalmazni és átélni ezt a helyzetet, mert talán közelebb jutnék a megoldáshoz.

Akkor lenne igazán sikeres a performansz ha a végén, talán órák vagy napok múlva sikerülne kitörnöm egy irányba, egy valakiként.

Szóval az érdekel, hogy hogyan lehetne megjeleníteni a körém kivetülő szerepeket, amiket néha felveszek és leteszek, mint arcokat. ilyen az anya-szerep, a nő, a kislány, az Árik Zsófi meg a többiek.

Ezeknek van köze nyilván a belőlük nyíló utakhoz és életekhez.
a nehéz mindennek az eredőjében állni.
Nem tudom még hogy ezek a rétegek mik:. korongok és világok, melyekbe kilépek a körből és mintha egy virág szirmai lennének a kör körül vagy egy diagram a földön felrajzolva. ugrálok a világok és szerepek között, mindig visszatalálva középre, vagy ezek körém vagy rám vetített világok – esetleg mindkettő.

vagy ezek kötelek, amik engem erre vagy arra húznak a kapcsolatok szintjén.

Mert ebben is hiszek, hogy valami hálózatba szövött kis egységek vagyunk, és ebben a mátrixban vagy nexusban (a szerveződéselméletben és folyamatfilozófiában ezzel foglalkozom) ennek eleven részei vagyunk, kapcsolatban vagyunk mindennel, a háló legkisebb rezdülése elindít bennünk valamit és viszont

Ez a háló a kapcsolatrendszereinket mutatja, hogy hatunk a környezetünkben lévő csoportok életére és viszont.
Ezek a kötelek egyúttal életek, jövőképek is, amik húznak egy irányba. ezek összeszövött egysége pedig én vagyok

Mindegyik ilyen fonalegység, a hálónak kül. csücskeiben egyúttal ezek a szerepek vagy maszkok vannak, amikben ezek a szerepek kiteljesedhetnének vagy fordítva az a személyiség-szerep ezen az úton elindulva a hálózatnak ezt a részét teljesíti – azt hiszem inkább ez utóbbi stimmel. tehát hogy van a szerep, egy arc vagy maszk és az ilyen szerep ezen az úton elindulva ehhez a világhoz ér, ebben teljesedik ki.

A probléma csak az hogy én az egésznek a közepén állok azaz párhuzamosan akarom és vagyok kénytelen megélni a szerepeket a szertefutó és egymásnak ellentmondó útvonalakat. és ugye ha az egyikben vagyok, nem vagyok a másikban.

Tehát vagy ugrálok a világok között és cserélgetem a szerepeket, mintha egy diagramban sétálnék a virág középpontja és a szirmai között

Vagy mindez eredőjeként középen transzformátorként működöm. Mintha rám lennének kötve diódák, mint EEG-n, vagy CT-n és a hálózat többi része a szirmok tőlem kapnák az energiát, a gyerekek, vagy a szerelmi kapcsolatok, vagy a világbeli munkák az energiámat szívják le, használnak, nyilván fel is töltenek, de a többszörösét követelik.

A családon belül a konfliktusok rajtam vezetődnek le mint villámhárítón, tehát, igazából még rajtam is fut minden keresztül érzelmileg, informatikailag.

Olyan, mint egy ipartelep vagy az idegrendszer felnagyítva axonokkal, neuronokkal. Így képzelem, ( egy kicsit, mint a pszichotechnikumban)

Jó lenne ezt képileg megtalálni és át is élni, mert talán közelebb vinne a megoldáshoz, vagy játék közben ízlelgethetném a lehetőségeket. Minden világ és szerep annyira másmilyen érzés.

Talán akkor lenne sikeres a performance számomra ha a végén sikerülne kitörnöm, választanom valamelyik irányba, valamelyik szerepet, ént és jövő-perspektívát. de az is lehet hogy a megoldás ez a mászkálás az ének és életek között..most inkább ezt érzem igaznak.

Ilyesmi. A védőkört meg a két irányba spirált mondtam, a dinamikus és statikus várakozást, a hezitálást a lehetőségek és ének, életek között.
Azt hogy mindez lehet hogy vetítve van, mármint a világok és szerepek rám vagy körém
az arcok lehetnek maszkok és jó lenne ezt a virágot megcsinálni a térben, a kör középpontjával és a szirmokkal, az azokra vetített világokkal. minden szirom előtt másik maszkot veszek föl és másként viselkedem. ezek a világok konkrétak lennének, nyilván csak úgy lenne értelme, tehát pl. ez az anya a gyerekeivel, a másik a szerető világa, a harmadik a kis karrierista, a negyedik az Árik Zsófi, a negyedik lehetne a bolond lány vagy a kislány, a hülyegyerek a családban. legalább öt sziromvilág és karakter, maszk kellene.

Olyan jó lenne, ha kötelekkel vagy vetített hálózattal még az Ariadné jelleg is bejönne a mítoszból, valami ilyen piros fonál kellene nekem, hogy kitaláljak önmagamból a helyes irányba.

de mi a helyes?, minden relatív és ráadásul párhuzamos…
na befejezem
most már majdnem mindent tudsz rólam, paraszinten.

eddig körökben gondolkoztam. a kör közepe a virág középpontja, ez felülről világított szpot, egy fénykör. viszont a szirmok vagy szintén körök, ekkor meg kellene oldani 5 plussz fényt felülről
vagy sávok, mintha a nap sugarai lennének.
először szerettem volna öt féle vetített világot a szirmokra, de ez bonyolult lenne szerintem öt projektor kicsit luxusnak tűnik a fejem köré, meg perspektivikusan nem is lehetne látni szerintem a lábam alá vetített világokat.
úgyhogy az öt világ öt szín lenne, színes diafóliával, diavetítővel meg tudnánk oldani, ez viszont sávot vagy max háromszöget csinál
ezután elkezdtem gondolkodni a szent geometrián, meg azon, hogy nem mindegy hogy pentagrammát rak ki az ember vagy pl egy Dávid-csillagot.
a kör középpontja biztos, a világok körülötte többféle mintázatban is megjelenhetnek.

ma ezeken gondolkodtam.
meg azon hogy nem biztos, hogy konkrét maszkokat használnék (persze azt is lehetne)
de az is lehetne hogy mindegyik olyan lenne mint egy pantomimes mimika. ezeket az arckifejezéseket úgy lehetne felvenni és megtartani, illetve egy a szerephez megfelelő mozgássort felvenni az adott világok útjain, mintha kívülről rám ragadna és utána velem lenne, nem tudnám levenni és eggyé válnék vele. tehát a világokhoz különböző viselkedés és meghatározott mozgás tartozna, ami az egyes karaktereket elkülönítené.

középre érve pedig az alapszemélyiségben lehullik rólam minden ál.arckifejezés és felvett mozgás, póz.

ha használnék vetítést akkor az a hálózat lenne ami olyan lenne, mint egy méhkas vagy pókháló vagy axonok és dendritek az idegrendszerben. ez viszont az egész sziromtérben látszana. a világok az idegvégződések csúcsai.különböző színekben.

na. a kötelekkel vagyok bajban. annak örülnék ha a fejemre applikálnék egy EEG vagy CT-méréshez hasonló műszert, azaz kilógnának a fejemből zsinórok egy átlátszó félmaszkból vagy mi, ezek az idegvégződések aztán kapcsolatban volnának a kötelekkel vagy kábelekkel az idegvégződések szirmain.
lehetne a szívemre, a hasamra is erősíteni ilyeneket. ezt én mozgásterápiában figyelem energiaáramlások szintjén. ezek a láthatatlan érzelemből szőtt fonalak kötnek össze bennünket, ezen keresztül érezzük egymást és a rendszert. olyan szép lenne ezt megjeleníteni, kábelekkel, vetítéssel, azt hogy minden összefügg mindennel, etc..etc.. és hogy érzékeny egyensúly van.
csak azt nem tudom, hogy hova rögzítsem ezeket a huzalokat. a világok sarkaira,vagy hogyan képzeljem el. mivel nem számolok öt másik játékossal aki a világokon keresztül velem tart kapcsolatot. ha egyedül szeretném megoldani, akkor ezeket rögzíteni kell, de szeretnék dinamikát vinni bele ugyanakkor. olyan mintha a köteleken keresztül húznának, feszítenének vagy én szeretnék valakit, valamit magamhoz kötni. tehát ‘dinamikus’ kötelek kellenének valahogyan rögzítve. ezért sem mindegy hogy milyen a szirmok formája és hogyan rajzolja ki a fény

a kapcsolódást a kötelek biztosítják azt hiszem., viszont ezt a szintjét technikailag még nem látom pontosan az ügynek.

táncterápiás csoporton is dolgoztam a témával egy kicsit, annyi tanulság volt, hogy koncentráljak a centrum és a perifériák, szirmok viszonyára, és hogy próbáljak mindent integrálni középre. tehát nemcsak az számít, hogy mi pulzál kifelé ebből a napból, hanem az is hogy a sugarak hogyan vonatkoznak a középpontra, mert azok kivetülései.
mindegyik sziromvilág egy tükör, egy mozdulat, és ezek együtt alkotják az egészet. igazából mindegyikkel azonosítani kellene magam illetve úgy kellene középső önmagamból kilépni, hogy hordozom az összes tükör lehetőségét.

maradnak a színes szirmok-sávok, a középső szpot meg a fonalak rám rögzítettsége. illetve mindezek viszonya

na továbblépés.

legyen tervrajz: 1.15 m a közepe, 1.4 méter a szirmai, tehát kb. 4 m szer 4 m lesz az egész

kapok fekete anyagot julikától
fehér anyagot kimosni, beszegni, összevarrni virággá, hogy így elnyelje, meg jól adja vissza a színes fényt.
az öt szín dia megvan, de a diavetítő hibádzik még - lehet hogy másként kell a színes fényt megoldani

arra gondoltam, hogy lehetne színes vizet fekszívni a csövekbe!

gömböket kasírozni, selyempapírral, sütőpapírral vagy gézzel.
ezekBEN lesznek rögzítve a fények és ezek lesznek a szirmok túlsó sarkainál szimbolizálva a világok lakóit, pl. Peti nagy kék gömb, Macsi kisebb piros, lányok még kisebb ikerkicsik, a munkák kockák..
ezek vannak a szirmok végeinél és ezekben van rögzítve a fény, akár egy diavetítő.. vagy valami led, kínai.

színes lámpát megoldani
gézt venni 28-án, gömböket seccperc bekasírozni, levenni, két felé szedni, beletenni a fényt: 1 nap
amilyen színű a gömb fénye olyan színű festék legyen felszívav abba a csőbe ami abba csatlakozik

megoldani a gömbökbe a csövek csatlakozását.
megoldani a ruhába a csövek csatlakozását, levehetősen, stabilan.

ha benne lesz a fény a gömbökben remélem nem fognak elmozdulni a mozgásommal.

ha marad a diavítető fény-sáv, akkor szórok lisztet vagy hintőport, vagy permetezni kellene, hogy jobban látszon feljebb térben is a színes fény.

tervrajzot megrajzolni, befotózni és feltölteni a blogra holnap napközben!!


www.ariadnae.wordpress.com
www.harmadikhang.freeblog.hu

még annyi hogy egy piros neccjelmezt találtam ki de úgy tűnik hogy megyek át a flow-s fehérbe és űrös védőruha feelingbe, ami nem baj, mert a kék filmhez jó lesz
a kék film febr.26-os crosstalkos leadása a flow és az útvesztőből összevágott kisfilm lesz az első fúziós film, ami jó..
ehhez akarok még gömböket meg fehéréket megcsinálni..

most úgy néz ki, hogy a gömböket megemeljük..

Blütenblattwelt Samstag, 6. Februar 2010 Zsófia Árik und die B...